jön

jön. jöjjön.

Ó, mekkora kincs vagy, kedves, te.

Szavak nincsenek

rá.

Szerelmet izzasztó, forrás, melybe

belefulladsz

könnyen.

A füleden loccsan ki, de hagyod,

mert szereted,

végtelenül.

Átkarol, nyugtat, de

mégsem

ugyanaz.

Azt mondod, szeretsz,

higgyem el,

miért?

Azt is mondtad,

nem ugyanaz 

már.

Mondtad, hogy ez

örökké 

tart.

Most

mégis mi 

van?

Szeretlek. Kezed

el nem

engedem.

Hívlak, suttoglak, kiáltlak,

hogy

gyere!

Hogy ments meg,

mert

fuldoklom.

Lakat vagy, számon, szívemen,

kulcsa

nincs.

Sajnálom, nem

hagyhatlak

menni.

Örökké szólt, de

csak egy pillanat

volt.

Még mindig az. Tartson

kérlek,

még. 

Egyetlen vagy, ki 

megért engem, 

s én is megértem.

Csak neked tudtam

őszintén kimondani,

egyetlen.

Mert kincs vagy, és

én találtalak

meg.

Szerződés.

Vagy

nem.

Kételyek közt vergődöm,

ordítok, ahogy kifér

torkomon.

Fuldoklom.

szoborvers

szobor vagy

Szobor. Nem néz rám, kerüli a tekintetem. Vagy én az övét? 

Csak ül. Ül büszkén, cigaretta a kezében, mellette kávé. 

Ott ülök én is. Nézem, nézegetem. Nem mozdul.

 Lélegzik. Él? Él. Talán. 

Pedig megöltem. 

De csak mert szerettem. 

A franciák olyan undokok. 

Szívtelen márvány szobrok. 

Magas, szürke szemű, merev szobrok. 

Szívtelenek. 

Szürkék.

Néha leülök a szobor mellé.

Beszélek hozzá.

Megsimogatom.

 Mint egy kutyát.

Mennem kell, elköltözöm. 

A szobor marad.

 Hisz mozdulatlan.

Utánam fordul, behunyja szemét.

Elfelejt. 

Azt hiszem álmodom. 

Csípj meg, szobor. 

Áu, ez fáj. Szobor! 

Nem erről volt szó.

Azt mondtam nem hagylak el sosem.

De én is lehetek hazudozó.

Te is az vagy, ne tagadd. 

Hiányzol. 

Visszaakarok menni. 

Veled akarok lenni.

Csak egy percet adj még.

Itt meg mi történt? Hol a szobor?

Hová vittétek? 

Hozzátok vissza, ő az enyém. 

NE!

Ölelj meg. 

De jó itt.

Zuhanok.

Kérlek segíts. 

Szobor! 

Ősz van. 

Nekem személy szerint nagy szívfájdalmam ez a székelység és a hozzá társuló további "problémák". Nemrégiben volt a Székely nagy menetelés Kököstől Bereckig. Írtam volna frissében bejegyzést, de a blogspot ellenem fordult.

Tehát, miről is van szó. Énekeljük harsogva, "porlik, mint a szikla". Ilyen hozzáállással porlani is fog a székely nép. Olyan himnuszokat kellene énekelnünk, amiben nem a negatív oldalát látjuk annak, hogy mi székelyek vagyunk és kedvezőtlen a helyzetünk, hanem melyben dicsőítjük a Teremtőt, hogy minket székelynek teremtett, Erdélybe. Siratjuk Erdélyt, autonómiáért harcolunk, verjük a mellünket, de nem azt kellene kérdezzük, mit teszünk értünk az állam? Hanem mi mit tehetünk az államért. Erőszak erőszakot szül. Nem látok jó véget ennek a folytonos viaskodásnak. Mert persze a székely az makacs, nagyfejű, harcias. Ilyenek voltunk ezer éve is. Erdélyt kell megmentenünk.

Másképp nagyon tetszett az a megmozdulás ott Kökösön :) A reggel nem indult fényesen, mivel valami okból kifolyólag a vonat, ami levitte volna az ezer embereket, elromlott. Fél óra nem telt bele, máris autókba ülve haladtunk már az uticélunk fele. Ökumenikus istentisztelettel kezdődött az "ünnepség", majd felsorakozva a községek útnak indultunk, hogy összekössük az 50 km-es láncot, emberekből. Kialakult az élőlánc, az élőközvetítést figyelve együtt tudtunk működni. A szervező elnök felolvasta a petíciót, ezt követve kezünket összefogva elénekeltük a két himnuszt.