Vannak furcsa emberek, furcsa állatok, furcsa szerzemények.
Tolerancia. Ez fontos.
Napjainkban egyre kevesebb ember hajlamos, fogalmazzunk úgy, hogy egyre kevesebben képesek a toleranciára. Pedig ez hatalmas érték, ha valaki toleráns. Tolerálni valakit annyit jelent, hogy elfogadom, ahogy van, és tiszteletben tartom a hibáit, betegségét, furcsaságát. Ha már tiszteletben tartom, akkor bizonyára kedvelem azt a személyt. De ha nem is, legalább fogadjam el, mert ő is ember! Vannak érzései, úgyanúgy fáj neki is, ha elvágja az ujját, ugyanúgy szereti a jégkrémet vagy a csokoládét, esetleg a rántott húst... Ugyanúgy szeret, utál, szomorkodik, örvend. Csak másképp fejezi ki. Esetleg ki sem fejezi. Mert minek. Néhányuk annyira beletörődött szerencsétlenségébe, hogy elzárkózik a külvilágtól, falat épít maga köré, és még azokat is kizárja akik közelednének.
"Ne bántsd a fát, hisz ő is él. Egyél inkább hódot." Nos ezzel a kijelentéssel az a probléma, hogy annyira elfajult az emberi idótaság, hogy képesek embertársaikon kívül minden más dolgot jobban szeretni. Ez szánalmas, kéremszépen. Állat menhelyeket létesítenek, orchidea-védelmező fanclubokat, meg kitudja milyen egyéb intézmények születnek... És egyre kevesebb a kórházak, öregotthonok, bölcsődék, árvaházak száma. Miért? Mert az embereket használjuk, és dolgainkat szeretjük. Nem így van? Tisztelet a kivételnek. De ugye tudjuk, hogy tisztelet van, csak kivétel nincs.
És Te, kedves Olvasó. Te bizonyára értelmes, intelligens lény vagy. Gondolom nem abba ölöd a pénzed, hogy harmatos hóvirágokat védelmező társaságokat támogass, hanem inkább egy gyerekmentő segélyszolgálatot. Vagy nem. Nem tudhatom. De reménykedem. Habár utálok reménykedni, és nem is ez a hobbim, de vannak bizonyos helyzetek, ahol már csak a remény maradt.
Reményem és hitem vetem abba a világba, amely nem létezett soha, most sem, de FOG.
Egy világ, ahol ember az embernek angyala, és csak azután másnak.
De ma sajnos még ott tartunk, hogy ember embernek farkasa.
Álmodozni csak szabad.