Nincsenek véletlenek. Ez egy nagyon hasznos lecke volt, amit az évek során, bár nehezen ugyan, kezdetben nem is hittem benne, de sikerült megtanulnom és végül is hiszek benne.
Van, hogy csak úgy eltünnek az emberek az életünkből, aztán felbukkannak, majd újra levegővé válnak. Tehát mondhatjuk nyugodtan, az emberiség egy nagyon különös tünemény. Inkább olyan, mint a kámfor. Van, csíp, mar, kellemes, kényelmes, nincs.
Utórengés.
Napról napra egyre inkább azt érzem változik a világ körülöttem. Ez több hatásnak is betudható, viszont van egy valami, ami állandó pozitív löketet ad, nemcsak a nehéz időkben. A barátaim.
Azok a barátaim:
- akik előtt nem félek önmagam lenni
- akik előtt nem félek kimutatni az érzéseim, haragom, boldogságom
- akiket a nap bármelyik percében felhívhatok
- akikkel beülhetek egy reggeli kávéra vagy éppen délutánira
- akik biztosítanak róla, hogy sosem hagynak magamra
- akikkel együtt éveket nyúzunk le és még mindig megvan a szikra
- akik megfogják a kezem, ha szükségem van rájuk.
Köszönöm Nektek, hogy vagytok, hogy széppé teszitek az életemet, hogy boldogságot hoztok a bár szánalmasnak tűnő, de örökzöld hétköznapjaimba. Ígérem, ott leszek, ha szükségetek lesz rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése