2010. február 19.

Emlékszel? Azt mondtad, hogy szeretsz. Miért hazudtál? Miért mondtad, hogy ~örökre együtt~ ? Te pontosan tudtad, hogy nem engem akarsz; Én szerettelek, és feltételek nélkül. Csalódtam benned, tudod. Tudom, mindez már a múlté. Lassan több, mint egy hónapja, hogy vége. De nekem még hiányzol. Hihetetlen. Hiába próbállak feledni, de nem megy, még mindig belém hasítanak utolsó szavaid. Beletörődni, hogy számodra csak egy újabb játék voltam, annyira nehéz. Most meg kérheted az utolsó esélyt. Az újabb utolsó esélyt. Nem akarom átélni újból azt a perzselő kínt, mely lasan szétmar a hiányodban. És hiába esedezel nekem, hogy te szeretsz, többé már nem hiszek neked. Soha. Már késő, hogy megbánd amit velem elműveltél; hamarabb kellett volna gondolkodj. De ennyit rólad. Már késő azt mondani, hogy szeretsz, nem hiszek neked, és még ha el is hinném hogy hiányzok és szeretsz, nincs mit tennem. Vége.