-Szeretsz?

-Nem tudom.

-Miért nem?

-Nem vagyok biztos.

-Kételyek?

-Azok.

-Akkor mit érzel?

-Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád.

Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova... csak hogy

együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom

megtenni.

A szívem megszakad ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok... Néha utálom, ahogy

kinézel. De ezt se mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet,

hogy olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha

ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem... ez bonyolult.

-Akkor szeretsz?

-Azt hiszem ..